Tegnap este, pár napos nyűglődés után, végre megtaláltam a nevem, remélem már a "véglegest", felszámoltam avval a bizonyos rohanás-törtetés-előre hangulatokkal. A blog egyelőre marad, bár lehet, hogy majd más neve lesz. Talán sikerült pontot tenni az immár több hete fejlődő kérdőjelre. Jelenleg ultrarégi zenéket hallgatok, és még mindig nem értem, hogy lehet az, hogy minden nap más ember vagyok. Csak megszokni kezdem, hogy minden reggel ébredek valahogy - sőt, nem minden reggel, hanem bármikor történhet egy szalagszakadás, és máris mintha hetek teltek el volna az utolsó emlékem óta. Ui: itt folytatom: Zol

Még mindig nincs nemzetközi nickem. Egyelőre nem találtam meg - vagy már megvan, csak nem vettem észre, hogy megvan. Elég nehéz keresni az interneten. A Wikipedia sok mindent egyszerűsített, de például nem segít, hogy mondjuk találjak egy átlagos fiatal egyetemista blogját az egyesült államokban, vagy bárhol. Blogot keresni talán a legnehezebb, mert a felhasználók nem adják meg a korukat és érdeklődési körüket. Ha pedig tematikusan keresek blogra, akkor kiad mindenféle közös és személytelen blogokat, amikben idézetek vannak.
Vannak aztán a szociális hálózati rendszerek, mint a Y! három-hatvan fok, a myspace és társaik, de sokan oda sem írnak adatokat, vagy privát profiljuk van, vagy blogot nem tartanak, de egyébként sem lehet kor alapján keresni. A másik probléma a blogkeresőkkel, hogy a bejegyzésekben keresnek, nem pedig a blogokban. Vagyis ha két kulcsszót akarok találni egy blogban, de nem szükségszerűen egy bejegyzésben, olyat nem tud.

Állítólag a sötét alapon világos betűk kíméletesebbek. Mivel nem találtam jobb hátteret sem, mint a csillagokat... ám legyen. Pár napja olyan szerelmes érzelmeim vannak néha, álmomban is, meg ébren. A nap pedig különösen aktív, december óta a legaktívabb, ha ez igaz. Egyelőre mindenesetre a szigorlatra kaptam időpontot, úgyhogy arra lehet készülni, bár inkább készülgetni, aztán meg túllenni, így a helyes:).

Van, amikor az ember blogot kell, hogy írjon. Talán ezért tartom ezt itt. Van egy másik is, de az egy bizonyos közösségben van, és csak bizonyos témákat bír el. Nem racionális, hanem érzés szerint tudom, mit hova kell írnom. Milyen blogjaim voltak már? Azt hiszem, 3 éve kezdtem, akkor volt egy, amiben elég őszinte voltam, de egyben voltak olyasmik, amiket később megbántam, hogy leírtam. Ráadásul lebuktam vele ott, ahol nem kellett volna. Ráadásul érdekelt, hogy ki olvassa, és nehéz olvasói igényeket kiszolgálnom, főleg, ha beléjük képzelek elvárásokat, mint ahogy tettem. Sablonokat szívesen gyártottam hozzá, a végén egy szupersablon volt, ami az egyik legötletesebb és technikailag a maximum volt, és az volt a legrosszabb, avval be is fejeztem a blogot, újraindítottam. Közben ez a közösségi blog is kezdődött, a freeblogon pedig túl elvont lettem és nem volt értelme. Nem tudtam, mit kell naplóba, mit blogba írni. Végül egy társkereső oldal blogját is próbáltam, ami vagy negyed évig ment és tök szép blog lett, érzésileg intimebb blog, de rájöttem, kár abba energiát fektetni. A blog nem arra való - nekem - hogy energiát fektessek bele, hanem hogy energiát folyassak bele, úgymond a fejemben az áramkörök túlizzását megelőzendőleg. A fölös gondolatok kifolynak egy szabad csatornába. Minden írással így vagyok, gondolom, más is. A megszerkesztett írás teljesen más, racionálisan felépített, kifejtett, az nem az én stílusom. Írtam valamikor, hogy ez nem lesz egóblog - hát olyan értelemben már nem, ahogy az volt a régiekkel, mert nem arról szól, hogy ma töltött karalábét ettem, fincsi volt, és itt voltak a nagyszüleim, élveztem a vezetést, és olyan furcsán érzem magam, ahogy az ember csak érezheti, ha a "végtelen" vezeti. Mindez részlet, elenyésző, materiális, nem lekezelésképp mondom - de mi az értelme? A materiális dolog önmagában nonszensz. Piros az autó. Na és? Van blog a piros autóról. Ez nem az. Olyan értelemben persze rólam szól, hogy személyes, viszont egy elvontabb szinten személyes. Tulajdonképpen helytelen személyesnek nevezni azt, ha valaki azt írja, hogy szereti a túrós palacsintát, a matekot, és utálja a háborút. Ez nem személyes, hanem ezek csak dolgok a fejében, bárki fejében. Elméletek, gondolatok, sablonok, bárki fejében. Attól vagyok személyes, hogy adott állapotban adott módon látom a világot. A személyiség megint félreérthető, mert a pszichológusok az egóra használják - hogyan viszonyul egyes dolgokhoz a világban - ami sablonok szerint alakul. A személyiség szerintem azt kell jelentse, hogy egyediség, a feloszthatatlan egy része (kötelezően ellentmondás), és személy; nem a látvány köre, nem a világot, hanem a létet tekintse primernek. Talán a legjobb meghatározás, H.B. által: A személy a szabad ember.

Vége van az "egóblognak", ahogy nevezik itt joggal az én fajta, csak magáról szóló blogokat. Szükség nincs tovább arra, hogy magamról beszéljek, mert elvonja a figyelmem fontosabb dolgoktól. Felszállok egy vonatra, egy olyan vonatra, amely eddig szédítőnek tűnő sebességel halad előre. Már sokan vannak rajta, és nem árt itt ezt behozni. Jó utat.

Jó így blogolni, hogy nem érdekel, ki olvassa vagy nem. Nem is akarok semmi személyeset, romantikusat vagy intimet itt írni. Nem vagyok olyan romantikus beállítottságú, hogy folyton itt ki kelljen teregetni az érzéseimet, főleg arra való tekintettel, hogy azok folyton változnak és egyáltalán nincs is kedvem számon tartani, mi van. Nem is erre valók. Lehet, hogy így jön létre a legunalmasabb blog, de nem mindegy? Én arra használom, hogy elsöprögessek a fejemben.
Vége a vizsgáknak, teljes függönycsere. Persze átvitt értelemben mondom. Újabban úgy gondolom, hogy az olyan kijelentések, mint "hideg van" vagy "milyen szomorú az időjárás", mégsem helytelenek, sőt. Az időjárás szomorú, mert olyannak látom. Mindent, amit látok, az szab meg, hogy milyennek akarom látni, hogy akarom-e látni egyáltalán. Tehát mindennek a minősége is tőlem függ, és a dolog nem önmagában hordozza. Utána már megint csak az a kérdés, hogy milyennek akarom látni, milyennek érdemes látni, mi a célom az élettel? Legutóbb azt mondtam, hogy várom a nappalt, mert akkor meleg van. Amire gondoltam, hogy a nyarat várom. A kettő között viszont a különbség semmi. Minek külön szó arra, hogy nappal és nyár? Csak növeli a zűrzavart. Lehet, hogy lassan a HP-től is elbúcsúzok egy időre... bár fájdalmas megválni egy ilyen jó forrástól. Nem tehetek mást, de meg kell újulni, új könyveket olvasni, és újra felvenni az élet dinamikáját. Kijön a medve a barlangból. Hm, lehet hogy a legjobb ilyen minél "modernebb" - asszociációs - módszerrel írni a blogot, mert ez sokat fejleszt. A szavak és gondolatokat folyton söpörjük, helyretesszük, újraosztályozzuk, hogy egyre közelebb kerüljenek ahhoz a rendhez, amit kigondoltam, hogy legyen. Ez a rend arra szolgál, hogy jobban meg tudjam látni a lényeget a objektumok mögött. Nem a dolgokat látni, hanem ami mögötte van. Az események értelmét és láncolatát, az okokat és okozatokat többféle felosztásban. Már olyan régen rájöttem, sőt én evvel a tudással születtem, hogy az ok mindig egy relatív környezetben van értelmezve, és semmi sem kötelez arra, hogy egyféle környezetből nézzem csak. A környezeteket érdemes váltogatni, folyton, amire épp szükség van és ami épp a legtöbbet tudja nyújtani nekünk.

Kis szociális pótlási órát tartottam, blogolvasással és képnézegetéssel. Mindezt két tanulási periódus között. Közben kisuvickoltam a régi bejegyzéseket, úgyhogy egy évvel rövidült a blog. Végülis érthető, hogy egy évente megváltozok és már nem vállalom a régi önmagam:). Vagy nem?

Hamarosan lesz saját sablon is... ami alatt azt kell érteni, hogy a következő 1 hónapban:)

Lehet, hogy jövőre lesz folytatás... majd elválik. Suttyomban ugyanis máshol blogoltam próbaképpen, a lényeg nem az, hogy máshol, hanem hogy máshogyan. Most viszont úgy tessék venni, hogy nem mondtam semmit:)